Az egyik legnagyobb vita a KRESZ szabályok kapcsán, ez a téma.
Utolérek a jobb szélső sávban haladva egy belső sávban lassabban közlekedő járművet.
- Elmehetek mellette jobbról, vagy sem?
- A KRESZ mond erre az esetre szabályt, vagy ránk bízza ezt?
- A bírósági, szabálysértési eljárásokban van-e erre a helyzetre konkrét döntés?
Beszélgessünk, vitázzunk erről a témáról, természetesen, ahogy ezt egyik hozzászóló megjegyezte: értelmesen!
Köszi!
Kedves Vitapartnerem!
Először is bemutatkozom: Pető Attila vagyok, KRESZ-oktató. 28 éve gyűröm az ipart, azóta több ezer tanulót tanítottam meg a KRESZ rejtelmeire. Próbáltam ezt szakszerűen tenni, de vallom, hogy senki nem tévedhetetlen, tehát biztos van olyan téma, amit mások jobban tudnak. Ezt elfogadom és elismerem, meggyőzhető vagyok.
Mindezt azért írom, mert akik “értelmesen” szeretnének vitázni, ha nem is mutatkoznak be hasonlóképpen, mint én – amit az internet világában teljességgel megszoktam és elfogadok -, legalább annyit írjanak, hogy laikusként, hozzáértőként, netán jogászként, oktatóként, kamionsofőrként, stb. mondanak véleményt.
Köszi!
Az első kérdést fel is tenném a témával kapcsolatban:
A KRESZ a legtöbb helyen úgy fogalmaz, hogy “A párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten”
A fogalom meghatározásoknál, az előzésnél miért ez szerepel:
“Párhuzamos közlekedés esetében a különböző forgalmi sávokban folyamatosan haladó járművek egymás melletti elhaladása nem minősül előzésnek.”
És nem pedig ez, ahogy a többi szabálynál:
“Párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten a különböző forgalmi sávokban folyamatosan haladó járművek egymás melletti elhaladása nem minősül előzésnek.”
Tisztelt KreszProf!
A válasz teljesen egyértelmű és világos! Azért mert CSAK egy speciális esetben nem minősül előzésnek! Ez az eset nevezetesen (idézem szó szerint) “Párhuzamos közlekedés esetében” – azaz minden minden más esetben egy mozgó jármű mellett elhaladás előzésnek minősül.
Fontos azonban kiemelni (és a sok “szakértő” ezt a különbséget nem ismeri vagy nem fogja fel) hogy lakott területen belül nincs feltétlenül jobbra tartási kötelezettség, míg lakott területen kívül jobbra tartás KÖTELEZŐ!!
Sajnos rengeteg fogyatékos (és most elnézést kérek a valódi fogyatékkal élőktől, nem róluk van szó) közlekedik az utakon csak azért mert van vezetői engedélye – kb ennyiben ki is merült a kompetenciája.
3 kategóriát figyeltem meg :
1. lövése sincs a KRESZ-ről, (nyilván búcsúban lőtte a vezetői engedélyét) sőt, arról sincs sok fogalma, hogy mi történik körülötte az úton – ez a legveszélyesebb kategória (ön- és közveszélyes) – sokan ezek közül amúgy vezetésre teljes mértékben alkalmatlanok (természetesen csak mint külső megfigyelő állapítom meg)
2. Ismeri a KRESZ-t, csak éppen alkalmazni nem tudja – nem ismeri fel a helyzetet így nem is várható el hogy a helyzetre előírt szabály szerint közlekedjen – ez is borzasztó veszélyes, mivel kiszámíthatatlan módon reagál le bizonyos forgalmi helyzetet
3. Ismeri a KRESZ-t, csak éppen leszarja mert felsőbbrendűnek gondolja magát, vagy kivételezettnek – tipikus pökhendi kivagyi majmok, akik gátlástalanul kockáztatják saját és mások testi épségét, amennyiben pl hiúságukban sértettnek érzik magukat (pl pöffeszkedik az üres M0 középső sávjában, 90-es tempóval mivel telefonál és zokon veszi, ha kisteherrel ledudálom (mert se hall se lát amúgy), hogy ugyan menjen már ki mert én haladnék – arról valószínűleg fogalma sincs hogy én NEM mehetek be a legbelső sávba megelőzni az elmeroggyantat)
Tisztelettel egy közlekedő
(kisteher + személy gk + motor + kerékpár + gyalog)
(PÁVIII A B kat)