Busz sebességhatárok 3.5t össztömeg alatt.

A kérdést feltette: Sej Dezső

Azt szeretném megtudni milyen sebességhatárok vonatkoznak a 3.5t össztömegű 16személyes kisbuszokra.

A módosított KRESZ-ben azt olvasom a 3.5t meg nem haladó gépkocsival: 50,90,110,130, míg a 26par.a/1 pontja 50,70,100km/h határozza meg.Kérdésem, a fent említett járműre melyik vonatkozik, és

mit értsünk a “külön jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő autóbusszal” kitétel alatt.

Pető Attila, a Mosolyzóna oktatója
Valóban a KRESZ-ben a személygépkocsi és motorkerékpárok mellett az emeltebb sebesség a 3.5 t-nál kisebb gépkocsikra érvényesek, azaz a kistehergépkocsikra és kisbuszokra.

Tehát az az autóbusz, amelynek forgalmi engedélyében a megengedett legnagyobb össztömegnél 3500 kg-nál kisebb érték szerepel az a megfelelő helyeken az 50,90,110,130 sebesség értékekkel közlekedhet.

A külön jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő autóbusz esetén pedig a szabály 3.5 tonna felett is lehetővé teszi autópályán a 100 km/h sebességgel történő haladást.
Ennek feltételei a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben szerepelnek!