Egyirányú utcában parkolás félig a járdán

A kérdést feltette: Farkas Ágnes

Tisztelt Kresz fórum!

Egyirányú utcában , ahol csak az egyirányú utcát jelölő tábla van feltüntetve jobb oldalon parkoltam ráállva 40 centit a járdára, úgy hogy mellettem elférjenek még a kocsik és a járdán a babakocsisok is.
Viszont megbüntettek járdán parkolás címszó alatt 10 000 ft-ra. Érdeklődnék, hogy ez igazságos büntetés-e?
Mert a KRESZ-ben tanultak alapján visszaemlékezve arra emlékszem, hogy ha nem zavarom a járókelőket akkor szabályos a parkolás.

Pető Attila, a Mosolyzóna oktatója

Sajnos a büntetés jogos, bár igazságos sohasem lehet, mert valakinek biztosan sérti az érdekeit.
A KRESZ alapján a járműveké az úttest, a gyalagosoké a járda. Ez alapján nemcsak közlekedni, de parkolni is alap esetben az úttesten kell, méghozzá annak a jobb szélén. A járda pedig tabu.

Ugyanakkor, ha elegendő szélességű a járda, és ezt a hozzáértő szakemberek is így látják, akkor egy egyszerű közúti jelzéssel megengedhetik, hogy felálljunk. Ebben az esetben kell mérlegelni azt, hogy zavarjuk-e a gyalogost. Illetve pontosítva, ilyenkor kell arra figyelni, hogy a járdának csak a felét foglaljuk el és a gyalogosok számára maradjon legalább másfél méter szabad hely.
De hangsúlyozom ez csak akkor van így ha ott a tábla. Ha nincs, akkor nem állhatunk fel a járdára.
Figyelmedbe ajánlom az ezzel foglalkozó külön írásunkat is:

http://kreszforum.hu/tema-2/