Mozgáskorlátozott helyen parkolás

Mozgáskorlátozott helyen parkolás

A kérdést feltette: V. Dávid

Egy hete parkoltam egy mozgáskorlátozott helyen, ami nem egyértelműen volt feltüntetve, a tábla nekem háttal állt, pedig nem egyirányú forgalmú útról beszélünk, és én pont szemből szemből álltam be, volt fel festve jel, de félig lekopott, olvastam, hogy önmagában is alkalmazható az útburkolati jel, de kifogásolható-e, hogy kopott, nem egyértelmű a jelölés?

A parkoló helyről a képet csatoltam.

Kérdésem még, hogy budapesti lakos vagyok, közterület felügyelet büntetett meg, mivel diák vagyok nincsen fix havi jövedelmem, ha nem is engedik el a büntetést, van-e mód részletfizetésre, vagy egyéb alternatívákra?

Válaszát előre is köszönöm.

Pető Attila, a Mosolyzóna oktatója
Több hasonló levelet kaptam a merőelegesen elhelyezett parkolóhelyeken kijelölt mozgáskorlátozott parkolók miatt. Ahogy már többször megírtam, az útburkolati jel nem mérvadó, mert nem kötelező felfesteni, illetve havas úton nem is látszódna.

A tábla elhelyezése már érdekesebb gondolatokat vet fel.

Tény, hogy a 20/1984. (XII. 21.) KM rendeletben szerepel egy meghatározás, miszerint:
11. § (1) A közúti jelzéseket a KRESZ és a vonatkozó szabványok rendelkezéseinek megfelelően úgy kell elhelyezni, hogy azok a járművezetők és gyalogosok, akikre a jelzés vonatkozik, bármely napszakban, kellő távolságból észlelhessék, és azokból – helyismeret hiányában is – a forgalmi rendet félreérthetetlenül felismerhessék.

Ugyanakkor a KRESZ a következőt írja:

(3)A jelzőtáblákat az úttest mellett, menetirány szerint a jobb oldalon helyezik el.

Ez utóbbi miatt, ha nem a menetirány szerint érkezünk, akkor jogos követelmény meggyőződni a jobb oldalon elhelyezett táblák meglétéről.

Így van ez merőleges parkolás esetében is, sőt akkor is ha vissza akarnánk fordulni az úton. (Ez utóbbi esetben sem látod, hogy van-e megállási tilalom elhelyezve az út túloldalán, csak ha meggyőződsz arról.)

Nyilván a közterület kezelők az említett KRESZ szabályra hivatkozva helyezik el az ilyen jelzést, ugyanakkor jogos, hogy lehetnének esetleg körültekintőbbek is, és merőlegesen megismételhetnék a jelzést.

A részletfizetést mindenképpen kérelmezd!

Hozzászólások

  1. P. Erika írta:

    Jó napot!

    Olyan kérdésem lenne, hogy egy hónapja korház előtt parkoltam sajnos mozgás korlátozott helyre tudtam állni, mert nem volt már hely csak ott. Máshova tudtam volna állni sajnos jó messzire és 8 hónapos veszélyeztetett kismama vagyok, és egyedül tudtam menni csak így muszáj volt a mozgás korlátozott pakolóba állnom. Ugye bár megbüntettek és a közterület figyelőhöz én bementem megmutattam a papírjaim elmondtam neki a dolgokat sajnos ugye elengedni nem tudják a büntetést pedig egy kismamának is lehetne egy iylen matricát kapnia szerintem, Rákérdeztem a részelt fizetésre és azt mondta hogy ez lehetetlen ilyen nincs. Tényleg ez lehetetlen? Mert máshol is lehet és ne hogy egy 50 e. Ft büntetést ne lehessen. Önnek mi a véleménye erről mit lehet ilyen téren tenni hogy még is lehessen legalább részletbe kifizetni.