Nekem ez magas! Hol a józan ész a KRESZ-ben?

Nekem ez magas! Hol a józan ész a KRESZ-ben?

A kérdést feltette: Pátkai Zita

Segítsetek kérlek eldönteni egy számomra érthetetlen ügyet.
Útkereszteződésben – dupla sávos – balra fordulok, szemből a belső sávban még messze jön egy autó, mellette a külső sávban áll egy másik autó, mert zebra van előtte és a gyalogos majd át akar menni. Balról – ahová fordulok majd, kocsisor áll, akik ki szeretnének kifordulni, de nekem kell hogy elsőbbséget adjanak.

Bár a szembe még kellő távolságban közelítő autónak nekem kell elsőbbséget adnom, úgy ítélem meg a helyzetet, hogy biztonságosan be tudok kanyarodni előtte, mert még van hely, neki úgyis lassítania kell a zebra miatt – majd esetleg megállnia – ezért bekanyarodom. A balról jövő kocsisor miatt nem látom teljesen a másik zebrát, ezért megállok, hogy nem jön-e valaki.
A nekem már jobbról jövő autó nekem hajt szánt szándékkel, majd meg sem állva elhajt és lelép.Én persze utána, rendszám megjegyezve, stb. rendőrségi ügy.

A KRESZ szerint én nem adtam meg az elsőbbséget.
Kérdem én a következőt, meglehetősen felháborodva:
Egy forgalmas kereszteződésben meddig kellett volna várnom, és elsőbbséget adnom a szembe jövő, zebrán áthaladó autóknak? Éjfélig? És mi van akkor ha a KRESZ szerint én nem adtam meg az elsőbbséget, ugye, akkor belém kell hajtani szánt szándékkel és a másik még csak nem is hibás?
Komolyan így kell kezelni ezt az ügyet? A helyzet objektivitásához tartozik, hogy a vezető tagadta hogy nekem jött, majd azt is hogy elbújt, amikor le akartam fényképezni az autóját, fel akart jelenteni, folyamatosan egymásnak ellentmondó állításokat beszélt.
Egyszer álltam szerinte, egyszer bevágtam elé hirtelen stb. Szemtanúk is vannak, az egész gyalogos tábor megdöbbenten nézte az eseményeket mind nekem segítve. Én értem, hogy a KRESZ szerint szabálytalan voltam én, mert a balra kanyarodónak elsőbbséget kell adnia a vele szembejövőnek, és úgy kell belemenni egy kereszteződésbe hogy azt el is tudjam hagyni: de akkor miért festenek fel ilyen helyekre zebrákat? Hogyan tudnám teljesíteni a KRESZ-t ha maga az alap kialakított közlekedési helyzet itt lehetetlen? Teljesen fel vagyok háborodva.

Várom a véleményeket! Köszönöm!

Pető Attila, a Mosolyzóna oktatója
Hol a józan ész a KRESZ-ben? Ezt kérdezed.
Oké, elfogadom, de visszakérdezek: hová tegyük a józanan észt a KRESZ-be?
Te hogyan szabályoznál egy ilyen helyzetet? Hogyan lehet az elsőbbségadási kötelezettséget egy jogszabályban úgy megfogalmazni, hogy akár az általad átélt esetben is jól alkalmazni lehessen.
Mert azért azt ne felejtsük el, hogy azok, akiknek az a dolga, hogy utólag egy ilyen helyzetben döntsenek – rendőrök, jogászok, bírók -, nem voltak ott az esetnél, számukra csak a végeredmény ismert. A végeredmény pedig úgy néz ki, hogy az elsőbbséggel rendelkező nekiment annak, akinek pedig elsőbbséget kellett volna adnia számára.

Az elsőbbség egy továbbhaladási jog. Ebben az esetben a szemből egyenesen érkezőt illeti meg. És ha szemből ezer autó érkezik, akkor mind az ezernek még akkor is, ha az áthaladásuk órákig is eltart.
Persze a valóságban ilyen úgysem fordul elő, mert mindig lesz, aki lemond a továbbhaladási jogáról, de ezt kierőszakolni nem lehet.

Értem, ahogy érvelsz a zebra miatt, mármint, hogy a szemből érkezőnek lassítania kellett volna előtte, de ez megint azért nem elfogadható teljességgel, mert nem lehet pontosan tudni, hogy a zebrán érkező gyalogos és közte milyen kommunikáció alakult ki. Lehetséges, hogy a gyalogosok lemondtak az elsőbbségükről, így a szemből érkező zavartalanul tudott tovább haladni. Ezt ebből a pozícióból nem lehet teljesen egyértelműen tudni, ezért mondjuk, hogy az elsőbbségadás feltételek nélküli legyen.A másik érdekes kérdés, szintén az utólagosan elbíráló szemszögéből: Nehéz azt elhinni, hogy valaki szándékosan ütközik. Elméletileg egy ütközés anyagi kárral, akár személyi sérüléssel is járhat. Miért akarna bárki ilyet? Természetesen előfordulhat ilyen, de nyilván ezt neked kéne bizonyítani, ami nem könnyű, mert nehéz felülírni a józan észt.

Mintahogy azt sem értem, hogy ha összetörik két autó, és egy ilyen helyzetben miért menne tovább az, aki szintén sérülést szenvedett el? De erre már valóban csak minden részlet megismerése estén kaphatunk választ.

Összefoglalva:
Sajna igen! Ha kell éjfélig kell várni egy elsőbbségadásra kötelezett helyzetben! És bizony a várható útvonalat érdemes megtervezni, mert az akadályokat (zebrán átkelő gyalogosokat) be kell kalkulálni egy ilyen helyzetbe.

De várom a te gondolataidat is, hogy egyrészt hogyan szabályoznád ezt a KRESZ-ben, másrészt pedig ha a szemből érkező járműben te ülsz, akkor hogyan ítéled meg ezt a balesetet.

Hozzászólások

  1. Elesett Gyalogos írta:

    A kresz legalapvetőbb szabálya , hogy minden sérülést kárt el kell kerülni – akkor is ha nekem kedveznek a szabályok . Tehát aki beleütközött a másikba – úgy tűnik meg sem próbálta elhárítani a felesleges kárt és esetleg személyi sérülést . Mérsékelt felelősségmegosztás lenne a logikus .Ha esetleg kilöki a másikat a járdára , zebrára (gyalogosok közé ) akkor már nagyon nagy a gond !!!!