Parkolás menetiránnyal szemben

A kérdést feltette: Ferkó

Jómagam arra keresem a választ, hogy jogos-e a rendőri intézkedés velem szemben akkor, ha egy üzlet előtt kijelölt parkolóban állok meg a járművemmel a menetirány szerinti bal oldalon, mindezt fényképekkel dokumentálva?

A helyszínre érkező rendőr heveny intézkedését követően abban maradtunk, hogy feljelent mintegy 30.000Ft pénzbírsággal sújtva. Kérdésem hogy ez a bírság jogos-e?!
A 40. paragrafus nem magyarázza a kijelölt helyen történő parkolást egyértelműen. Mindenről készült fénykép, a bolti vásárlásról számla van.

Pető Attila, a Mosolyzóna oktatója
Az említett 40.§. a következőt határozza meg:

40. § (1) Járművel megállni – ha közúti jelzésből vagy a (2)-(5) bekezdés rendelkezéséből más nem következik – csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad.

Sok járművezetőt büntetnek meg mostanában menetiránnyal szemben történő parkolás miatt, így azt feltételezem sokan nem értik a logikáját miért nem szabad bal oldalon várakozni.

És bár a 40. §. is egyértelműen leírja, hogy a “jobb szélén szabad”, de nem árt tudni ennek az értelmét:
Ezt pedig a jobbra tartás szabályában érdemes keresni.
Az írja elő, hogy a járművel a menetirány szerinti bal oldalon – a kikerülés és előzés esetét kivéve – nem szabad közlekedni.
Ha nem szabad itt közlekedni, akkor nem is tudunk szabályosan megközelíteni egy túloldali parkolót.

Egy másik érvre pedig az egyik kolléga hívta fel a figyelmet, miszerint kivilágítatlan helyen a menetiránnyal szemben álló járművön nem látszódik a fényvisszaverő -amelyek csak hátul kerülnek elhelyezésre -, adott esetben ez is baleset veszélyes lehet.

Hozzászólások

  1. fokusznyik írta:

    Kedves szakértő.
    1. A várakozó autó helyzete nem utal arra hogy honnan jött. Ha egy tréjler tett le oda amely szabályosan a jobb oldalon közlekedett, akkor a letett kocsiról utólag nem lállapítható meg hogy az az úttest bal oldalán közlekedve érkezett oda vagy sem. Tehát maga a bal oldalon való közlekedést is bizonyítani kell a hatóságnak.
    2. A mi utcánkban amikor mindkét oldalon parkolna, 1 kocsi fér el, tehát uagyanazt a területet használja mindkét irányu forgalom. A kocsik középen mennek. Ilyenkor nem történik bal oldalon való közlekedés, se jobb odalon, oda vissza ugyanott járnak akocsik. Miért ne állhatnának meg jobb vagy bal oldalon? Középen közlekednek. A véleményem az hogy ez tipikus esete annak amikor ahatóság visszaél a törvénnyel. Akiket kell nem büntetik, (parkrongálás stb) De a kocsi orrának irányát megbüntetik. Baromság. Az álló kocsi menetiránya szerintem abszurditás.
    Fokusznyik

    • Pető Attila írta:

      Értem a gondolatmenetedet, de én is csak azt szeretném megmagyarázni, hogy amikor ezt a szabályt megalkották, mi lehetett az indok, amiért ezt, így kitalálták.

      Egyébként meg az álló jármű menetiránya a jármű világításából egyértelműen levezethető.
      Tudom, hogy ez is ritka eset, de kivilágítatlan, tök sötét úton elhelyezett autó hátulján van fényvisszaverő prizma, de az elején nincs. Így az nehezebben észlelhető.
      Márpedig, ha a menetiránnyal szemben áll valaki az én oldalamon, előttem, akkor azt jó lenne időben észlelni.

  2. rigpig írta:

    1) Kresz. Ha megbüntetnek, nehéz vitatni, mert egyértelmű a szabály. A szabály valahai indoka: szerintem csak a jobbra tartási kötelezettség lehet. A fényvisszaverő hiánya, nem hiszem, hogy indoka, hiszen elől is becsillan a fényszóró foncsor, és a rendszám is fényvisszaverő, arról nem beszélve, h egyéb akadályon sincs kivilágítva, mégis észlelni kell.)
    Érdekes elgondolkozni azon, hogy mi a különbség, hogy megállás előtt fordulsz meg (szabályosan), vagy utána? Ha semmi, akkor hagy döntse el a vezető, aki ennél csak komolyabb döntéseket hoznia. Más kérdés a büntetés kérdése, ez már nem Kresz kérdés.
    2) Végrehajtás. A szabályok szükségszerűen nem tökéletesek, hiszen nem terjedhetnek ki minden élethelyzetre. Ezért lenne fontos egy olyan végrehajtásnak, amely képes mérlegelni és nem kizárólag a pénzszerzés a cél. Azzal, hogy megbüntetnek egy ilyen csekély dologért, a barmok szintjén kezeli az állampolgárt az államszervezet (ld.: zéró tolerancia). Ezzel pedig közvetetetten több járulékos kárt okoz, hiszen az állampolgárt ellenfélként és nem partnerként kezeli. Gondoljunk a mostani adózási morálnál ennek következményeire.
    (Aki kardoskodik az összes szabály betartása mellett, nézzen magába, hogy – maradva a közlekedésnél – hányszor futott át piros lámpán éjszaka, vagy hányszor nem állt meg a zebra előtt, sárgán villogó lámpánál, amikor a gyalogos várakozott. Ha ezeket a nagyon is életszerű szabálysértéseket összeadnánk, családi háznyi büntetés jönne ki, vagy szabadságvesztésre váltva sok-sok év. Ugye nem akarunk ilyen világot?)

  3. Tommy írta:

    Az a legszebb az egészben, hogy az ember kijelölt parkolóban állt meg. Tehát valószínű, hogy fel is volt festve az aszfaltra, hogy az parkoló hely. Szerintem az áruházak parkolóiban is lehetne büntetni, vagy azért, mert orral kifelé parkol, vagy azért mert farral kifelé. Hajrá magyarisztán…..

    • Atiman írta:

      A KRESZ úgy szól. Menetiránnyal szemben,útszélén parkolni tilos.De ha én úton kívül eső parkolóban állok meg,ami nem zavarja a forgalmat,akkor miért büntet a tetű?! Akkor úgy kéne szólnia,út szélén,és mellette helyezkedő kijelölt parkolóban,menetiránnyal szemben parkolni tilos.Mert ahogy meg van fogalmazva,az a kijelölt parkolóra nem vonatkozik.

    • Simon Tamás írta:

      Kérdés számomra, milyen útról beszélünk? Mellék utak, alárendelt utak. Lakott terület, vagy azon kívül, úttesten, útszélén, kivilágított terület (foncsornak nincs szerepe). “Csak a pénzbeszedésről szól, hasznot kell termelni.”
      Na, átlépett záróvonalat, balra fordulni Tilos, v megfordulni Tilost? Akadályozta a szembe forgalmat?Ha nincs szemtanú akkor nem.
      Mikor előzünk , akkor is átlépünk a szembe sávba 90-120km/h-val!!!
      Az a közterületes aki mer büntetni, ellenőrzik a tudását jogosságát, Én egy kicsit kétlem. Ha a szomszédodba lakik ilyen köszönj előre!
      Miért ne állhatnál meg szembe, ha nem szegsz meg tiltást!
      Üdv

  4. Keszon írta:

    A lényeg egyszerűen az autó helyzetéhez köthető.
    Mert ha a menetiránnyal ellentétes oldalon áll meg valaki, tehát az autó álló helyzete ellentétes lesz az adott oldal forgalmi irányával, feltételezhető( sőt biztos) hogy parkolás közben szembe ment a forgalommal. És ez egy kis szakaszon induláskor is így lesz. Arról már ne is beszéljünk, hogy egy esetleges éjszakai parkolásnál-indulásnál pont a szemből érkező (helyes irányban haladó) autós szemébe világítanak a fényszórók.

  5. Zorki írta:

    A mi utcánkban mindig mindkét oldalon parkolnak. A kétoldalt parkoló kocsik közt egyetlen kocsi tud csak elhajtani. Mindkét irányú forgalom egy kocsiköznyi helyet használ a kétoldalt parkoló autók közt. Arra jó ez a baromság, hogy ott ahol eddig nyugodtan letudtak parkolni csináltak műforgalmat. Mert ha bemegy a páciens a mi szűk utcánkba és lát egy helyet a bal oldalon akkor nehogy már azonnal beálljon hanem menjen el az utca végébe forduljon meg ott. Zavarja ott is a közlekedést jöjjön vissza és csak akkor álljon be arra a helyre amit kinézett magának. Ha visszafelé jövet bejön még egy autó az utcába akkor az tolasson vissza. Zaj, környezet stb Szóval nagy mocskosság ezt betartatni szűk utcákban!

  6. mizsu írta:

    40. § Megállás

    (1) Jármûvel megállni – ha közúti jelzésbõl vagy a (2)-(5) bekezdés rendelkezésébõl más nem következik – csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad. A megállást irányjelzéssel jelezni kell.

    ÚTTESTEN!

    Úttest: az útnak a közúti járművek közlekedésére szolgáló része.

    PARKOLÓ NEM AZ ÚTTEST RÉSZE! HA FELFESTETT VONALLAL EL VAN VÁLASZTVA AKKOR TELJESEN SZABÁLYOSAN VÁRAKOZIK OTT AZ AUTÓ ÉS JOGSZERŰTLEN A BÍRSÁG!
    MEGFELELŐEN KELL ÉRTELMEZNI A SZABÁLYOKAT. GRATULÁLOK A HOZZÁSZÓLÓ SZAKOKTATÓNAK, NAGYON ÉRT A SZAKMÁJÁHOZ!

  7. hardysoft írta:

    Egyetértek Mizsuval, de akkor mi a jogalapja a IX. kerület közterületeseinek, hogy felfestett fizető parkolóhelyen (Lónyay utca) menetiránnyal szembeni megállás miatt megbüntessenek?

    • Pető Attila írta:

      A Lónyay utca nem egyirányú?

      A menetirány szerinti párhuzamos parkoló valóban nem az úttest része ez igaz. De a jobbratartás értelmében nem tudsz eljutni a bal oldali parkolóhoz szabályosan. Hiszen az úttest menetirány szerinti bal oldalát csak kikerülés vagy előzés céljából lehet igénybe venni.

      • hardysoft írta:

        Ezek szerint a baloldalon lévő kapubejárót is csak a következő körforgalomban megfordulva jobbra kanyarodva érhetem el? Nem hinném.

        Most van egy szabály , amit a közterület és a rendőrség pénzbehajtásra használ ki. Sok autós pedig, abban hiszemben, hogy a hatóság tudja mit csinál, végig sem gondolja a magyarázatot.

        • Pető Attila írta:

          A balra bekanyarodás, meg a bal oldalon haladás – ami párhuzamosan történik -, az nem ugyanaz a kategória a KRESZ-ben.

          Tény, hogy van egy szabály, amely nem pontos, talán nem is életszerű, és elvitatkozgatunk róla. De abból is nagy balhé lenne, ha holnaptól az szerepelne a szabályban, hogy mindenki álljon oda és úgy ahogy akar és ahogy tud…

          • hardysoft írta:

            A lényeges, hogy nem életszerű. Ez a manőver évtizedek óta, amióta a gépjármű forgalom és a parkolás így megnövekedett a belvárosban nem volt büntetendő. A közterület felügyelet és rendőrség is csak a források beszűkülésének kezdete óta keresi ezeket a nyilván beugrató paragrafusokat, a bevételek növelésére.
            Nem lehet mást tenni, mint azt, hogy baloldali parkolóba beállás előtt egy szép 2xY fordulással beállni. Ügyelve, hogy egyik Y manőverben se legyen menetiránnyal szembeni haladás.

  8. hardysoft írta:

    A Bp. IX Lónyay az Erkel és Mátyás utcák között kétirányú.

    Szerintem el lehet jutni szabályosan a balodali parkolóhoz szabályosan. Mint ahogy be is lehet kanyarodni balra lévő ingatlanra előre, de akár tolatva Y-lonozva is.
    Szerintem, és a KRESZ-ben sem találtam arról szabályt, hogy a parkolóban milyen irányban kell állni. Talán közvetlenül ablakok alatt illik betartani, hogy orral a fal felé. A 40.§ (1)-re hivatkozó közterület felügyelet a pénzbehajtást próbálja magyarázni. Ahol van felfestés, pláne fizetés is ott duplán kilóg a lóláb.

    “úttest menetirány szerinti bal oldalát csak kikerülés vagy előzés céljából lehet igénybe venni.” ez igaz, de érezhető, hogy ez a közlekedésre haladásra vonatkozik, nem a beállás, a megfordulás és egyéb manőverre amikre a haladáshoz megálláshoz szükségünk van.

  9. hardysoft írta:

    Ha egy falu főutcáján az út melletti előkert részen megállok az úttal különböző szöget bezárva (0,45,90,135,180) , akkor melyik a szabálytalan beállási szög?

    Ha a Lónyay utca említett szakaszán nem parkol senki. Elhaladhatok-e az út közepén az úttesten haladó busz mellett jobbról a felfestett parkolóhelyeken végighaladva?

    A Lónyay utca említett szakasza párhuzamos közlekedésre alkalmas (2×2 sávos) . A parkoló autók a szélső sávban állnak?

    A parkolóhelyeken lehet-e folyamatosan haladni, akkor ha az utca teljes hosszában üresen áll.

    Egy Smarttal merőlegesen az útra meg lehet állni? Motorkerékpárt hogyan kell elhelyezni a parkolóhelyen. Lehet -e kettőt egymással szemen, azért hogy a kormányok, tükrök ne érjenek össze?

    • Pető Attila írta:

      Az úton található “előkerttel” már gond van! Ugyanis az úton belül csak az úttesten, a parkolóhelyeken, a leállósávon, illetve az útpadkán szabad járművel megállni. Tehát “előkertben”, járdaszigeten, járdán már nem.

      Ha a parkolóhely jelölt – közúti jelzéssel, azaz táblával és/vagy útburkolati jellel -, akkor az nem része az úttestnek, tehát nem forgalmi sáv. Ha nincs jelölve, és két sáv van, akkor alkalmas az út párhuzamos közlekedésre, legfeljebb, ha ott parkolnak, akkor nem alakulhat ki párhuzamos közlekedés ténylegesen.
      Ha ebben az esetben szeretnél jobbról a busz mellett elmenni, az nem szabályos, mert előzni balról kell.
      Ha kijelölt parkolóhelyről van szó, akkor az viszont nem a járművek haladására lett kialakítva, A KRESZ alapján az úttest a járművek közlekedésére – folyamatos haladására kialakított terület.

      Smarttal is párhuzamosan kell megállni, ha nincs merőleges parkoló kialakítva.
      Merőleges parkolóban a motor elhelyezésének iránya nincs rögzítve a szabályban. Szerintem lehet egyik így, másik úgy.

      • hardysoft írta:

        Már csak arra lennék kíváncsi, mik lehetnek azok a KŐZÚTI JELZÉSEK , ami felmentést ad a 40. § (1) hatálya alól!

        Remélem legalább egyet fel tudunk sorolni!

        40. § (1) Járművel megállni – ha közúti jelzésből vagy a (2)-(5) bekezdés rendelkezéséből más nem következik – csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad. A megállást irányjelzéssel jelezni kell.

  10. rog írta:

    Kifejezetten a szakértő úrtól szeretném kérdezni a következőt. Az ok természetesen egy tízezer forintos csomag. A nem a menetirány szerint… stb. Hol történik mindez? Egy “lakó-pihenő övezetben”, ami valójában lakótelepi házak közötti, átmenő forgalomra NEM használt parkoló (noha tudom, hogy ez a fogalom nem is létezik, csak az én beteg agyamban). Az útszakasz kétirányú, de két személyautó sem tud normálisan elmenni egymás mellett, csak lépésben. Abból a szempontból, ahol én a “szabálysértést” elkövettem, az út bal oldalon kijelölt párhuzamos, a menetirány szerinti jobb oldalon kijelölt merőleges parkoló van A terület fizető zóna, én (20 éve!) itt lakom, és van érvényes engedélyem. Kicsit beleolvasván a fórumba, már nem is elsősorban az a kérdésem, hogy van arca a közterületeseknek ennyire átlátszóan csak pénzbehajtási céllal büntetni, hanem a következőt vetném fel. Ha elfogadjuk, hogy “normális” úttestről van szó, hogyan állhat be be a bármelyik oldalról érkező autó merőlegesen (szabályosan), úgy, hogy közben ne tartózkodjon, manőverezzen hosszasan a menetirány szerinti bal oldalon (nincs ugyanis elég hely a ráfordulásra). Vagy az benne lenne a KRESZben, hogy beálláskkor – esetleg hosszasan manőverezve – tartózkodhatom bal oldalon, párhuzamosan? Persze ebből soha semmi probléma nem adódik, hiszen “parkolóban” vagyunk, nem suhannak ötvennel az autók, mindenki érkezik, vagy netán éppen indul. Válaszát előre is köszönöm.

    • Pető Attila írta:

      Úgy gondolom, hogy a parkolóhelyről, a kapuból, vagy akár egy kereszteződésből kihajtás közben merőlegesen érinteni a menetirány szerinti bal oldalt, az nem szabálytalanság. Mint ahogy egy merőleges parkolóhelyre történő nagy ívű beállás közben sem.
      A KRESZ-ben az ominózus mondat, amire mindig hivatkozom pontosan így szól:
      “(2) Járművel az úttesten – az előzés és kikerülés esetét kivéve – annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni.”

      Tehát ez alapján elsősorban azt a magatartást tiltja a szabály, amikor valaki párhuzamos közlekedik a bal oldalon. Hiszen a bal oldali merőleges parkolóba is be lehet állni, ez sem tilos. De a járda melletti részre már csak úgy tudok beállni, ha a szembesávban közlekedem.

      De egyébként ilyen vitás témánál mindig azt szoktam javasolni, hogy mondd el Te, hogyan rendelkeznél ebben a témában!
      Alkosson a jogalkotó olyan szabályt, amiben mindenki ott és úgy áll meg ahogy akar? Mert abban a pillanatban, ahogy valami korlátozást írunk elő, mindig lesz, aki emiatt reklamálni fog….

      • rog írta:

        Köszönöm a választ. Én nem is gondoltam, hogy a leírt parkolási manőver szabálytalanság lenne, azt viszont gondolom, hogy “normális” (azaz nem parkolás céljából, hanem átmenő forgalom részére – is – fenntartott) útszakaszon nehezen lehetne elképzelni, hogy átlagos, pláne sűrű forgalomban valaki a merőleges beállás céljából a bal oldalon szambázna. Ami a jogalkotást illeti. Az általam leírt esetben teljesen egyértelmű a pénzbeszedési cél, méghozzá aljas módon elkövetve, hiszen az itt lakók évtizedek óta ezt a gyakorlatot követik, és ezzel senkinek semmiféle veszélyhelyzetet vagy akár kényelmetlenséget nem okoznak (sötétben sem, hiszen eleve keskeny útszakaszról van szó, és a törvény szerint (lakó-pihenő övezet) eleve csak araszolni szabad. Magyarán, az adott helyzetben a szervek 10 ezer forintos leckét adtak a vétlen lakóknak arra vonatkozólag, hogy orral szépen álljanak a jobb oldalon. Én speciel megtanultam, de nem hiszem, hogy a jogalkotónak eleve az állampolgár értelmetlen frusztrálása lett volna az elhatározott szándéka. Javaslat: pl. ki lehetne venni a szabályból a lakó-pihenő övezetben található, eleve parkolási céllal működő útszakaszokat. Mondjuk…

  11. Kovács Tibor írta:

    Én a saját káromon tanultam meg, hogy bal oldalt ne parkoljak. Nem a büntetés miatt, hanem azért, mert a bal kormányos autókból előre egyáltalán nem lehet kilátni az előttem parkoló miatt (hátra sem jól a tükör holttere miatt). A biztonságos elindulás érdekében pedig célszerű látni a többi közlekedőt. Annyira ki kell tenni az autó elejét, hogy közben kockáztatok, baleset veszélye fenyeget, vagy feltartom a szabályosan közlekedő, esetleg udvarias vezetőt.

  12. Takács László írta:

    Tisztelt Pető Attila!

    Szeretnék útba igazítást kérni, egy csekély 20.000-. forintos bírság boncolgatásához!
    Az eset a Bp. VIII. kerületben történt, pontosabban a Corvin áruház háta mögötti Stahly utca X Márkus Emília utca kereszteződésénél! Ez egy hármas kereszteződés a Márkus Emília utca torkollik bele a Stahly utcába, oly módon, hogy a Stahly utca jobbra eső szakasza egyirányú, míg a másik, az áruház mögötti pedig kétirányú. Jobbra a Szent Rókus kórház bejárata 4 parkoló hely után elérhető. Az utcában mindkét oldalon felfestett fizető parkolóhelyek vannak kijelölve. Én tudásom szerint, az egyirányú szakaszra, annak is az első parkoló helyére betolathatok. Ezzel természetesen a menetirány azon szakaszának persze szemben fogok állni, de nem azért mert szembe mentem a forgalommal, hanem mert az utamat nem az egyirányú szakasz irányában szerettem volna folytatni, hanem ellenkezőleg. Mellesleg ez nem volt parkolás, csak megállás, sőt a gépkocsinál maradva,s mindez nem tartott volna tovább még öt percnél sem,csak miután rám rontott a helyi közterület őrség persze tovább maradtam, amíg próbáltam megértetni velük igazamat, mert minden féle szabályt próbáltak rám lőcsölni,kötelező haladási irány,tábla hatálya,stb…de mert nem ismertem el,ezért aztán feljelentettek. Aminek az eredményét most kaptam meg, ebben persze a 40.§-ra /1 bekezdésre hivatkoznak, de ami ott le van írva nekem nem egyértelmű, ezzel az üggyel kapcsolatban.
    A hab a tortán a következő indoklás a bírságra vonatkozólag:”közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése, mely miatt 20000 (húszezer) forintig terjedő pénzbírsággal sújtható és 180 óráig terjedő közérdekű munkával büntethető!”Megállapítottam ugyanakkor, hogy a nyilvántartási rendszer adatai alapján a szabálysértési hatóság nem marasztalta el. Ezt a tényt az elmarasztalás mértékének megállapításakor figyelembe vettem.

    Mi lett volna, ha már el lettem volna marasztalva, ha így is úgy is húszezer forintig terjedhet a bírság mértéke! Akkor kétszer kaptam volna csekket?Kérnék állásfoglalást a kérdésemre.
    Köszönöm!

    • Zoli írta:

      Tisztelt Uraim, szakértők!

      Legyünk egy kicsit jogászok és ne próbáljunk meg okot keresni arra, hogy miért is lenne igaza bárkinek aki egy NEMLÉTEZŐ jogszabály miatt akar megbüntetni védtelen állampolgárokat!

      Engem is a Lónyay utcában, a kétirányú szakaszon büntettek meg, a 40 § (1) bekezdés alapján. Számomra ez a bekezdés nem tartalmaz olyan kitételt ami arra vonatkozna, hogy én szabálysértést követtem volna el. Vegyük sorra! Járművel megállni…csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, (Nos, az ÚTTEST menetirány szerinti jobb széle, az az ahol én is parkoltam, kétirányú út esetén mindkét oldal az úttest menetirány szerinti jobb széle) párhuzamosan, (én is az úttesttel párhuzamosan parkoltam), sorban lehet. (pontosan ezt tettem én is, a többi autóval egy sorban parkoltam).
      A 40 § (1) bekezdés ezzel véget is ér, tehát bármilyen egyéb, filozófikus fejtegetésnek helye nincs, a jogszabály egyértelmű, mivel csak és kizárólag az ÚTTEST és az autó viszonyát írja le az autó helyzetét nem!!!

      2. Nagyon fájdalmas, hogy valaki fel tud tenni egy ilyen provokatív kérdést, hogy akkor mindenki úgy parkoljon ahogy akar, ne szabályozzunk semmit? NEM, itt nem erről van szó! Legyen szabályozva a parkolási rend. Emberközpontú, a jelenlegi környezeti viszonyoknak megfelelően! Legyen olyan szabály ami kimondja, hogy lakott területen kívül a gépjárművek menetiránya és az úttest menetiránya egyezzen meg. Viszont lakott területen belül ez a szabály ne éljen, (egyéb jogszabályról nem kell rendelkezni, mert a 40§ 1 bek alapján parkolni az úttesttel párhuzamosan kell, tehát nem “össze vissza ahogy akarunk”!)

      Jelenleg megírtam, a közterület felügyeletnek, hogy küldjék vissza a pénzemet vagy bírósághoz fordulok. Amennyiben nemleges választ kapok, elindítom a pert. Saját magamat fogom védeni, ügyvédtől csak tanácsot fogok kérni.

      • Pető Attila írta:

        Kíváncsian várom a bírósági döntést, lesz e precedens értéke.

        Mondjuk az érvelésben egyet nem értek: “kétirányú út esetén mindkét oldal az úttest menetirány szerinti jobb széle”. Ez alapján ha mindkét szél jobb szél, akkor hol van az úttest menetirány szerinti bal széle?

        Takács Úrnak:

        “Én tudásom szerint, az egyirányú szakaszra, annak is az első parkoló helyére betolathatok”
        Ilyen szabály nem létezik a KRESZ-ben. Tehát egyirányú úton egyirányban lehet közlekedni és egyirányban szabad parkolni is.

        • Zoli írta:

          Kedves Attila!

          Kétirányú út esetén az úttest bal oldala a felezővonal! Hiszen kétirányú utca esetén mindkét oldal külön sáv, mindkét oldalnak megvan a saját úttest szerinti jobb és bal oldala. Ezért lehet kétirányú utca esetén mindkét oldalon szabályosan parkolni.

          Átnéztem a fórumokat, megnéztem, hogy milyen nyakatekert módon magyarázták egyesek, hogy miért nem lehet a gépjármű orra ellentétesen az úttest menetirányával ellentétesen, de semelyik “szakértő” állítása nem fedi a valóságot. A helyzet az, hogy Magyarországon a hatályos jogszabályok betartására kötelezhető csak bárki aki az országban tartózkodik.

          Ennek értelmében: Az ide vonatkozó részt az 1/1975 (II.5)-i KPM-BM rendelet szabályozza. A rendelet 40 § 1 bekezdésében, sem bármelyik másik paragrafusában nem esik szó arról, hogy parkolni tilos úgy, hogy a gépjármű eleje (menetiránya) ne egyezzen az úttest menetirányával! Tehát mégegyszer, nincs ilyen paragrafus!! Amennyiben engem a 40§ 1 bekezdés alapján akarnának megbüntetni annak az lenne a feltétele, hogy a rendelet ellenkezőjét tettem volna, vagyis az úttest menetirány szerinti BAL oldalán parkoltam volna vagy nem párhuzamosan az úttesttel, vagy nem egy sorban a többi autóval. Mivel ezek közül az állítások közül egyik sem teljesült az én esetemben ezért a büntetés kiszabását semmilyen jogszabály nem támasztotta alá, így nem állja meg a helyét!

          (mellékesen megjegyzem, hogy a közterületes rá is írta a 40 § 1 bek alá, hogy a gépjármű a menetiránnyal szemben parkol! Szerinte ez a 40§ 1 bekezdésben benne van mint tilos cselekedet, miközben erről a paragrafus, sőt az egész rendeletben nincs szó!)

          A 40 § 5 bekezdése rendelkezik arról, hogy hogyan, mikor tilos parkolni ebben sincs benne az, hogy menetiránnyal szemben parkolni nem lehet (ez alól természetesen az egyirányú utca kivétel, de mivel a Lónyay azon szakasza kétirányú ezért erre az esetre ez nem vonatkozik!

          Amennyiben valaki azzal érvel, teljesen alaptalanul, hogy csak szabálytalanság útján lehet a kétirányú úttest “szembejövő” sávja mellé parkolni akkor viszont 1. a bütetés kiszabásának az alapja nem stimmel ugyanis engem nem azért büntettek meg, mert szabálytalanságot elkövetve parkoltam oda, 2. a 33. § pontosan erről nyújt kivételt, mivel:

          “Az úttest széléhez, illetőleg a várakozóhelyre történő beálláshoz szükséges hátramenet azonban elvégezhető abban az esetben is, ha az a járműforgalmat – anélkül, hogy a járműveket veszélyeztetné – rövid ideig akadályozza.”

          Tehát amennyiben tolatva (hátramenetben) parkoltam oda, akkor szabályosan jártam el. A rendelet ugyancsak NEM tartalmaz olyan kitételt hogy menetiránnyal szemben nem lehet tolatni a várakozóhelyre történő beálláshoz, vagy hogy ez csak egyirányú utcában lehetne elvégezni.

          De természetesen, mivel a büntetés kiszabásának az alapja a 40 § 1 bekezdés, a fenti eszmefuttatás teljesen irreleváns, mivel nem a fenti okok miatt szabtak ki rám büntetést.

          • Pető Attila írta:

            “Kétirányú út esetén az úttest bal oldala a felezővonal! ”

            Ez azért érdekes gondolat, mert akkor hogyan kell értelmezni azt a szabályt, hogy a gyalogosoknak a menetirány szerinti bal oldalon kell közlekedniük, ha nincs járda az út mellett? Úgy semmiképpen sem, hogy a felezővonal mellett!!!

            Az úttest a járművek közlekedésére szolgáló terület, ami gyakorlatilag járdától járdáig tart. Az úttesten belül pedig forgalmi sávokban közlekednek a járművek, alaphelyzetben kétirányú egysávos úton az egyik sávban arra, a másikban visszafelé. Ahol visszafelé jönnek az a menetirány szerinti bal oldal.

            Ezt támasztja alá a haladásról szóló alapszabály is, miszerint:

            “Járművel az úttesten – az előzés és kikerülés esetét kivéve – annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni. “

            Azaz csak előzés és kikerülés esetén lehet átmenni a menetirány szerinti bal oldalra. Beparkolás közben pedig nem történik sem kikerülés, sem előzés.

            Ráadásul mind kikerülésnél, mind pedig előzésnél is csak akkor hajthatunk rá a szembe sávba, ha nem zavarjuk az érkező járműveket. A zavarási tilalom a KRESZ legerősebb tiltása, hiszen még lassításra sem kényszeríthetem a szemből érkezőket. Tehát a tolatós parkolásnál említett rövid akadályoztatási lehetőség a szembe forgalomra – az említett zavarási tilalom miatt -, semmiképpen nem alkalmazható.

            Egyébként meg visszakérdeznék!
            Ha te lennél a jogalkotóm, és valóban az lenne a szándékod, hogy mindenki a menetiránnyal egyezően parkoljon, hogyan fogalmaztad volna ezt meg egy szabályban úgy, hogy jól érthető, egyértelmű legyen?

      • Anna írta:

        Kedves Zoli!

        Volt per? Mi az eredmény?
        Várom válaszát. Köszönettel: Jenei Anna Virág

  13. Béla írta:

    Érintettségem okán én is csatlakoznék a vitához:

    Szerintem az úttestnek a bal oldala nem a felezővonal, ha nem a haladási sávnak a bal oldala a felezővonal: A kreszben arra vonatkozóan hogy a parkoló autónak az eleje merre álljon nincs megkötés, ezért erre nem is lehet hivatkozni .
    Szerintem!
    A mohó közterületesek bírságolgatását ezért én is igazságtalannak tartom.
    Vigyük bíroságra az ügyet én támogatom.

    • Pető Attila írta:

      A KRESZ nem simán jobb oldalt, hanem menetirány szerinti jobb oldalt fogalmaz meg!

      A sokszor emlegetett gondolat így szól:
      “Járművel megállni … csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad.”

      Tehát, ha leírja hogy hol és hogy szabad, akkor ebből következnie kell annak, hogy máshol, máshogy nem. Ha a bal szélen is szabad lenne, merthogy mindegy merre áll a kocsi orra, akkor ez a mondat felesleges lenne a szabályban.

      De ezek az én érveléseim, majd a bíróság értelmezi a helyzetet…

      • Béla írta:

        Kedves Attila! kérdezem tőled az idézeted alapján hol sértem a szabályt?

        A úttest menetirány szerinti jobb oldalán állok? – igen!

        azzal párhuzamosan? – igen!

        egy sorban? – igen!

        A menetirány szerinti jobb ill.bal oldalt nem az autó elhelyezkedése határozza meg szerintem.
        A jogszabály slamposan pontatlanul van megfogalmazva, bele kellet volna írni azt is hogy az autónak hogy kell elhelyezkedni(ahogy erre a parkolásnál van is példa).

        Különben meg úgy gondolom, hogy az autó helyzetéből nem lehet a szabálysértés tényét ugymond kikővetkeztetni.

        • Pető Attila írta:

          Továbbra is úgy gondolom, hogy a közlekedés egyik legfontosabb alapszabálya, a jobbratartás, a jobb oldalon haladás köztelezettsége egyben azt is jelenti, hogy a menetirány szerinti jobb szélen. a jármű szokásos haladási irányával egyezően kell megállni.

          Lehet,hogy a szabály nem fogalmaz eléggé pontosan, de ha a 40.§. említett mondata nem lenne leírva, a jobbratartásból eredően, ami szerint csak kikerülés és előzés céljából mehetsz át a bal oldalra, nemcsak a haladás, de a megállás és várakozás helye is meghatározott!

          Tehát szabályt akkor sértettél, amikor beálltál a bal oldali parkolóhelyre a menetirány szerinti jobb oldalról.

          • Béla írta:

            Örülők hogy helyettem kimontad “nem fogalmaz pontos a szabály” ezért nem is jó!

            Csak akkor lett volna jogos a bírság ha tettenérnek (lefényképeznek pl,mint a gyorshajtókat)

            Így azonban, csak egy rosszindulatú közterületes kikövetkeztetése alapján bírságoltak meg,és ez a baj.

            Egyébként jogszerű módon is odakerülhetett volna az autóm.

  14. Zoli írta:

    Én is érintett lettem ebben a témában. XIII. kerület, Jász utca, egyirányú utca. Az utca mindkét oldalán parkolnak autók. A lakásom előtt parkoltam a bal oldalon (autó eleje menetirány szerint), és az utcán téli-nyári kerekeket cseréltem. Mivel a kerekeket a patka miatt csak az egyik oldalon tudtam kicserélni, ezért miután kész voltam, megfordultam (tolatva végig) és ugyanoda (menetirány szerinti bal oldal) parkoltam vissza, de az autó eleje már a menetiránnyal szemben volt. Végeztem a kerékcserével, és fél órán belül ott volt a 30 ezres csekk, plusz büntetőpont. Végigolvasva a fórumot, a kérdésem nem az, hogy jogos volt-e vagy nem, hanem az, hogy tehetek-e valamit az ellen, hogy a pénzbüntetést vagy legalább a büntetőpontokat elengedjék? Köszönöm előre is a válaszokat!

    • István írta:

      Kedves Szakértő!

      Ugyanaz a helyszín, ugyanaz a probléma. Jász utca (Béke tér mögött) egyirányú, menetirány szerinti jobb oldalán 45 fokos merőleges parkolók, baloldalán az úttal párhuzamos felfestett parkoló sáv. Középen az úttest egy sávnyi. Szabályosan beparkoltam a 45 fokos parkolóba (jobb oldal), később onnan kitolatva átálltam (egy tolatásos fél ipszilonnal) a baloldalra, de az autóm orra immár forgalommal szemben, de a parkolóhelyen párhuzamosan állt. Hiszen a házunk bejárata bal oldalon.
      Jelzem egy métert sem haladtam menetiránnyal szemben és mára közteres rárakott a parkoló autóra egy 30 000Ft-os csekket. “Kresz 14 paragrafus (1) “Egyirányú forgalmi út, behajtani tilos figyelmen kívül hagyása.” ???
      Most feltétezés alapján bírságolunk?

      Ez egy hosszú elkülönített parkolóhely. Amennyiben tréler hozta volna az autómat szabályosan megáll a parkolóhelyen és leteszi az autómat a menetiránnyal szemben landolt volna hiszen az autóm csak így szállítható egyébként tréleren az is egy életszerű szituáció lett volna.

      Kérem segítsen mit tehetek? Gusztustalannak tartom a bírságot!!!! Közterületes egyáltalán csinálhat ilyet?
      A képek mint bizonyíték csak azt mutathatják hogy az autóm áll egy parkolóhelyen igaz hogy menetiránnyal szemben, de a fenti bejegyzések szerint ez nem is úttest hanem parkoló.

      Zoli,

      Kiváncsi lennék Neked mi lett az ügy vége?

      Köszönöm.

  15. Polgár írta:

    Szintén zenész.

    Elképesztő ez az arrogáns büntetősdi, amit a rendőrség művel. Újpesten a P+R parkolóból kivezető útszakaszon is mindig állnak kocsik (Löwy Izsák utca), kinek-kinek ahol sikerül helyet találnia.

    Mindkét oldal tömve szokott lenni kocsikkal, és így is simán elfér közöttük további 2. Az út nem egyirányú. Tehát teljesen abszurd amiatt büntetni, hogy a végig álló sorban egy kocsinak épp merre van az orra. Egy teljesen egyértelműen pénzszedési akció, csak most ehhez a passzushoz értek. Múltkor az egészségügyi láda lejárta volt a sláger. Vajon mi a következő?…

    • Péter írta:

      Egyetértek, az Újpest városkapu P+R egy pénzbeszedő! Én eddig 2 40 ezres csekket kaptam 3 hónap alatt. utólag 1-2 hónappal a szabálysértés elteltével. Engem ráadásul azért büntettek, mert nem belátható helyen várakoztam! Hozzáteszem ez az egyetlen kivezető utca a parkolóból, és néha meg kell várni, hogy más elmenjen, vagy kiálljon. A leírás szerint kamerával rögzítették, és fellebbezésnek helye nincs. Mindenesetre szerintem aki teheti kerülje…

  16. mikka írta:

    Olyan kétirányú utcában , ahol az úttest szűk volta miatt a jobb oldalon táblával tiltják a parkolást , parkolhatsz-e a bal oldalon, vagy kötelező elvergődni a kővetkező keresztutcáig ott megfordulni , hogy immár a jobb oldalon parkolhass ?

  17. Kővári Gábor írta:

    Mi van akkor, ha olyan az út, hogy 1 sáv széles “csak”, mert az út másik szélén parkolnak. Mégsem egyirányú. Ez a XX. kerület Károly utcában van az Eperjes utca és az Orsolya utca közti szakaszon. A Károly utcának itt van egy kb 100m hosszú mellékága, járdaszigettel elválasztva. Semmi nem jelzi, hogy melyik irányból lehet behajtani, semmi nem tiltja, ezért be is hajtanak mindkét irányból, ergo a parkolás is két irányból van mindig. De csak az út egyik felén nyilván. Mellette 1 férőhelynyi hely marad.
    ??

  18. Cocu írta:

    Szeretnék gyors segítséget kérni, hogy érdemes-e “vitatkozni” egy bizonyos parkolási eseten:

    Petőfi-híd, Budai hídfő
    https://www.google.com/maps/@47.476715,19.05997,3a,75y,176.89h,69.02t/data=!3m4!1e1!3m2!1sxtqA2dO8X7fllZgusOQ8zA!2e0!6m1!1e1

    A kopasz területen álltam meg, az öböl mellett, a Google Mapsen látható parkoló bordó autó melletti részen.

    A büntetés indoklása a KRESZ “40. § (1)245 Járművel megállni – ha közúti jelzésből vagy a (2)-(5) bekezdés rendelkezéséből más nem következik – csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad. A megállást irányjelzéssel jelezni kell.”

    Nekem az a fenntartásom, hogy az autóval nem az úttest részén, hanem azon kívül, a járdán is túl parkoltam, így nem vagyok abban biztos, hogy az úttestre vonatkozó parkolási szabály vonatkozik-e erre az esetre.
    Az egy másik kérdés, hogy oda, ahova behajtottam, szabad-e behajtani, ott szabad-e megállni, várakozni. Utánanéztem, a zöldterület fogalmába a károsított zöldterület is beletartozik, azaz valóban tilos ott parkolni (hozzáteszem, ha valóban zöld lenne, távol állna tőlem, hogy oda parkoljak), de a hivatkozott törvényt nem érzem teljesen relevánsnak. Érdemes ezzel menni egy kört? (korábbi elmarasztalásom nem volt, nem vagyok visszaeső 🙂

    Köszi előre is,
    Üdv, Cocu

    • Pető Attila írta:

      A KRESZ az említett paragrafusban arról rendelkezik, hogy a közutakon belül hol lehet a járművel megállni. Egyértelműen írja le: az úttesten, és annak is a jobb szélén.
      Azaz egyéb részén a közútnak ezt nem teheted. Sem a járdán, sem a járdaszigeten.

      Azon persze el lehet vitatkozni, hogy maga az út meddig tart? Hogy az útnak része még az a salakos terület, ami a képen a járda mögött található? Ha nem része az útnak, akkor a KRESZ ott valóban nem érvényes, akkor más jogszabályokat kell átnézni… De ezt neked kell bizonyítani, mert egyelőre a hatóság úgy gondolja, hogy az úton és nem egyéb területen álltál rossz helyen.

  19. Cocu írta:

    Hoppácska :D, találtam még valamit:

    http://www.complex.hu/kzldat/t1200119.htm/t1200119.htm

    “(3) A járművek helyi közutakon, valamint helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutakon, tereken, parkokban és egyéb közterületeken történő várakozása a helyi önkormányzat, vagy az Ötv. 9. § (5) bekezdésben meghatározott szolgáltató és a várakozási terület igénybevevője közötti polgári jogi jogviszony. A várakozási díj és a pótdíj megfizetéséért a jármű üzembentartója felel.”

    Vagyis nem kell más jogszabályt keresgélni, a rendőrség ne üsse polgári jogi jogviszonyba az orrát, a Fővárosi Önkormi pereljen be, ha nincs jobb dolga! (bár ezt azért az ő fejükhöz nem vágnám, hátha meglépnék…, de a rendőrségnek nincs dolga vele, ha sikerül annyit bizonyítanom, h az ott nem út, hanem a park széle, vagyis annak része, nem járda, padka vagy úttest. Kezdem “várni” a meghallgatást. 🙂

    (Amúgy az is egy vicc, h a szabálysértési határozatban írják, hogy kérhetek meghallgatást az ügyben, de hogy ezt hol, hogyan, kinél, milyen formában, nem írják. Levelet írni nem fogok a 21. században, ha lehet, volt 1 db telefonszám, felhívtam, valami budapesti tevékenység irányítás vagy mi telefonszáma volt a rendőrségen belül, baromira nem volt illetékes. Mondta, hívjam az érdi kapitányságot. Felhívtam őket, ott azt mondták, hogy hívjam a százhalombattait (Diósdon lakom), de csak holnap lesznek elérhetők. Persze határidő, az van, 8 nap után elszáll minden jogom (még csak az sincs ott, hogy munkanap, szóval simán számolhatják a hétvégét is). Holnap felhívom a 3. telefonszámot is, hátha nem passzolnak tovább…)

  20. kusztor zsuzsanna írta:

    tisztelt cim .mozgássérült testvéremmet szállitottam orvoshoz .szabad parkolo hiján megálltunk egy olyan helyen ami egy irányu u bal oldala ez egy félkör iv forgalmat nem akadályoztuk erre nem szoktak autok járni .mindenki a az u baloldalán parkol .régebben egy hamburgeres büfé üzemelt itt a mai napig parkolnak az autok csak aki vessz parkolo jegyet azt nem büntetik meg.akkor nem érvényes az 5 .5 távolság .

    • Pető Attila írta:

      Elvileg a szabály érvényes lenne ott is. Akkor van a baj, ha valaki megáll jobb oldalon is. Mert akkor már nem marad hely a haladó járműveknek. Az alapszabály pedig azt mondja ki, hogy a jobb szélen kell megállni elsősorban!

  21. barát írta:

    hasonló eset édesanyámat szállitottam aki szintén mozgássérült .kártyát ki raktuk és mégis megbüntetett a közteres . jogos volt e ha uti célunk arra volt és máshol nem tudtunk megállni .

  22. férfi írta:

    Elnézést, de miért ne lehetne szabályosan beállni egy baloldalon lévő kijelölt parkolóhelyre, ha azt záróvonal vagy egyéb jelzés nem tiltja?
    A szembejövő sávot nem csak kikerülésre és előzésre lehet igénybe venni, hanem kanyarodáskor, ill. beforduláskor is.
    Ha több szabad parkolóhely, vagy pl. kapubejáró van a kiszemelt parkolóhely előtt, akkor az egy kb. 45 fogos balra kanyarodással elérhető anélkül, hogy egy cm-t is haladnánk a forgalommal szemben. Csakúgy mint egy hasonló helyzetű útelágazásnál.
    A kresz nem tiltja a szembejövő sávon való keresztülhaladást, a parkolóhelyen (ami nem része az úttestnek) pedig semmi sem írja elő, hogy az autó eleje merre nézzen, függetlenül attól, hogy az milyen helyzetben van az úttesthez képest.

  23. zewa írta:

    Hasonló eset!
    Bp., IX. kerület, Lechner Ödön fasor (azt hiszem)… a K&H Bank felől megállni tilos tábla tiltja a megállást (és persze a várakozást). Parkolóautomata mellett szabad hely, hősünk gondolta legalább nem kell messzire mennie… Felezővonalon át, a gépkocsit “orral” a menetiránnyal szembe, de (!) felfestett, fizetésre kötelezett várakozóhelyen leállítja! Mobilon jogosultságot vásárolt a várakozáshoz, majd ügyintézésre elment. Még meg is jegyezte, hogy csak 170 Ft az óradíj, mondja magában: ez korrekt! Az ügyintézés végén meg szembesült a kerékbilinccsel! Felhívja a diszpécsert, az meg mondja neki, hogy biztos nem vette meg jegyet, hősünk mondja neki azt valóban nem, de tudja mobilon…ja, akkor biztosan forgalom elől elzárt területen áll…jön a válasz: akkor nem vett volna jegyet….ja, akkor a menetiránnyal szemben parkolt le! Végül is hamar megérkezett az illetékes – valahol a közelben lehetett, mert jó volt a megérzése, hogy szükség lesz rá:) – és 11.500 Ft ellenében megszabadította a gépkocsit a bilincstől. Ekkor meg jött a közteres és közölte, hogy sajnos 10.000 Ft helyszíni bírságot kell kiszabnia (na ja, fix bírság), az ok: KRESZ 40. § (1) bekezdés, persze nem a második mondat….meg persze a Szabs. törvény 224. §-a (mert valóban ezt lehet szankcionálni, nem a KRESZ szabályszegést). Mire a közteres a birságot kiszabta, a kerékbilincses fazon már egy másik hős gépkocsiját rögzítette…az ő történetét majd egy újabb mesélő talán közzéteszi.

    Valóban jogszerű volt ez az intézkedés?

    Szerintem – és ahogy látom sokak szerint itt a forumon is – nem. A várakozóhely úgyanis az út része, de nem az úttest része. Vagyis a hivatkozott jogszabály miatt nem lehetett volna megbüntetni. Az megint egy más kérdés, hogy a hősönk a gépkocsival szabályosan közlekedett-e a várakozóhelyre. Ha nem akkor azért meg lehet bírságolni, de akkor azért a szabálysértésért (ami valószínűleg azonos a Szabs. törvény szerint, de a keretdiszpozíciót más KRESZ szabályszegés tölti ki tartalommal) kellett volna kiszabni a büntetést….na meg persze azért nem jár kerékbilincs sem, így minden bizonnyal olcsóbb móka lett volna…szerintem.

  24. tibi írta:

    Tiszteletem.Én Devecserben az úton találtam egy pénztárcát.Gondolkodtam mi tévő legyek vele.Sejtettem hogy jegyzőkönyv,rendőrség stb .Ahogy menetem az autóval megláttam egy rendőr autót parkolni Az út szélén szemben velem.Gondoltam oda adom nekik.Ezért leparkoltam mögötte szemben a forgalommal szabályos parkoló helyen.Oda adtam a pénztárcát,majd közölte hogy menjek utánuk az őrse,Én megtettem.Ott kiszállva a kocsiból közölte hogy megbüntet mert rossz helyen álltam meg míg át adtam a talált pénztárcát.Nem engedte a helyszíni bírságot,pedig közben megjött a tulajdonosa és kifizette volna helyettem amiért leadta.Feljelentette a szemét.

  25. B Imre írta:

    Sziasztok!

    Nem nagyon találom azt a szabályt ahol le lenne írva konkrétan, h zsákutcában melyik oldalon kell parkolni és merte áljon az autó. Valaki tudna segiteni, h mi a helyes parkolás egy ilyen helyen?

    • Pető Attila írta:

      A szabályban csak kétirányú utca és egyirányú utca létezik. A zsákutca kétirányú, értelemszerűen. Tehát megállni, várakozni menetiránynak megfelelően szabad.

  26. Miklos írta:

    50 éves jogositványom van a büntetés jogos en ugy tanutam azért mert forgalomba lépéskor mindkét irányu forgalmat zavarod ugyais a tükörbe a járda forgalmát látod nekem már hasonló balesetem.A vezető arra hivatkott hogy nem látott engem.

  27. Muzsa Katalin írta:

    A menetiránnyal szemben akkor szabad parkolni, ha fel van festve a parkoló sáv. Ha nincs felfestve büntet a közterület., ha fel van festve nem.

  28. S. Barnabás írta:

    Budapest VI.ker Lázár utcában (Opera és Bazilika között) néha megváltozik az egyirányú utca aktuális menetiránya. Ennek oka, hogy rendszeresen forgatnak az Operánál és emiatt lezárják az utcát, vagy pl. (ahogyan az elmúlt napokban is történt) ideiglenesen meg is változtatták a menetirányt. Előző napokban és tegnap este is még ellentétes volt a menetirány, de éjszaka ismét visszaállították a táblákat az eredeti iránynak megfelelően. Kora reggel láttam, hogy 6 autó szélvédőjén volt büntetőcédula amiatt, mert az aktuális forgalommal szemben áll az autójuk. Ezek az autósok még tegnap este parkiroztak be szabályosan az éppen aktuális forgalmi iránynak megfelelően. Egyébként ebben az utcában tegnap csak a menetirány szerinti bal oldalon volt lehetőség a szabályos parkírozásra. Természetesen lehet hivatkozni arra, hogy bizonyára el volt helyezve valahol egy tábla, hogy mettől-meddig tart a forgalmi irány megváltozása, de ez azért mindenképpen nagyon visszatetsző eljárás.
    Az önkormányzat magas díjakat szed a filmforgató cégektől a közterületfoglalások és utcalezárások miatt, de ezekből a díjakból nem juttat azok számára, akiket ezek a forgatások a leginkább terhelnek, akiknek valós káruk származik emiatt (helyi lakosok és helyi üzletek), sőt, mint az adott példából is kiderül, további bevételekre is felhasználják az emiatt kialakult helyzeteket.
    Véleményem az, hogy nem szabadna eltűrni az ilyen mérvű “kapzsiságot”, mert ennek eredménye idővel az lesz, hogy a gyalogosok számára is bevezetik a járdahasználati díjat és az erre vonatkozó szabályrendszert, majd ezek után lehetőségünk lesz elemezni, hogy melyik aktuális törvényt vagy jogszabályt is szegtük meg az érintett gyalogos sétánk során.

  29. Peter írta:

    Sziasztok!

    Engem a 8. ker. Somogyi Béla utcában büntettek meg a KRESZ 40. § (1) bekezdés-re hivatkozva. Ahol álltam, az kijelölt és felfestett parkolóhely az út szélén.

    A KRESZ ezt írja:
    40. § (1) Járművel megállni – ha közúti jelzésből vagy a (2)-(5) bekezdés rendelkezéséből más nem következik – csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad. A megállást irányjelzéssel jelezni kell.

    A KRESZ 2. § szerint
    Úttest: az útnak a közúti járművek közlekedésére szolgáló része.

    Szerintem a kijelölt és felfestett parkolóhely nem az úttest része, mivel nem a közúti jűrművek közlekedésére szolgál.

    Így nem az úttesten álltam, tehát a 40.§ (1) szerinti bírság nem állja meg a helyét.

    Kíváncsian várom a hatóság válaszát, és a ti véleményeiteket is.

    • Pető Attila írta:

      Való igaz. hogy a kijelölt várakozóhely az úttestnek nem része. Bár, pont, ha szemből állsz be, akkor jogos lehet a kérdés, hogy honnan tudod, hogy várakozóhelyről van szó, hiszen a tábla erről nem látható.
      És igaz az is, hogy így a 40.§.1. pont nem állja meg a helyét.
      De a 25.§. 2. pont igen:
      miszerint:
      “Járművel az úttesten – az előzés és kikerülés esetét kivéve – annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni.”
      Ahhoz, hogy bal oldalra parkolj, át kellett menned úgy a menetirány szerinti bal oldalra, amit a szabály nem enged meg…

  30. dbéla írta:

    Egy ideje nincs hozzászólás a témában, pedig nagyon kíváncsi lennék a perből lett-e valami. Természetesen engem is megbüntettek egy olyan utcában, ahol mindenki egy oldalon parkol a helyszűke miatt. Ilyen esetben az autósok (egyfelől) folyamatosan a “bal” sávban haladnak. Ez mennyire szabályos?? Ezen az úton ha a msz. bal oldalon állok meg ahol az összes autó áll, akkor az miért szabálytalan?? A szembe sávban egy centit sem haladtam, hiszen ott parkoló autók vannak. Akkor milyen alapon is büntettek meg?

  31. Béla írta:

    Én is kiváncsi volnék mi lett az ügy vége. Ha a kijelölt öböl el van különítve az úttól, a megállásra vonatkozó 40. § (1) szerintem sem állja a helyét. Viszont a jobbratartásra alapozó 25.§. 2.-est sem lehet az esetek többségében érvényesíteni. Kivéve azt az esetet, ha a beállásos mozgást a hatóság fotóval igazolja. Azt autó ellentétes parkolási pozíciója nem biztos, hogy bizonyíték.

  32. Béla írta:

    Még egy gondolat, ami a szembe parkolás mellet szól. A túlodali parkolló öblöt tekinthetjük egy úttól független helynek amit egyszerűen egy szabályos balra kanyarodással közelítünk meg. Tehát nem közlekedünk a forgalomal szemben a szemközti sávon. Csupán egy pillanatra keresztezzük azt. Ha megfelelően éles szöget választunk, a manőver nem más mint egy szabályos balra kanyarodás.

    • Pető Attila írta:

      Erre szoktam mondani, hogy egy büntetés esetén pontosan ezt kell leírni, és majd az illetékes jogász vagy bíró eldönti kinek van igaza…

  33. honfoglaló írta:

    Lehet hogy már írta valaki de akkor van balesetveszély,ha valaki(pld. kisteher,furgon stb.) elém parkol és amikor ki akarok kanyarodni jobbra, nem látom a velem szemben szabályosan közlekedő járműveket.Hacsak nem jobbkormányos az autóm.

  34. Szegál69 írta:

    Üdvöm mindenkinek!
    A minap reggel kis cetlit találtam a kocsim szélvédőjén mely szerint szabájtalanul várakozok….mivel az ut melletti forgalom elöl mentesitett területen kijelölt parkoloban azaz az uttal párhuzamos de elején és végen lezárt parkolóban parkoltam igy nem tulajdonitottam a cetlinek jelentőséget,majd pár nap mulva kaptam a hatóságtól levelet melyben arra kérnek nyilatkozzak miért álltam éjjel a forgalommal szemben a parkolóban….namost nem tudom mitévő legyek mert itt az ut egyik oldalán van csak parkoló de az ut kétirányu…a parkoló nem azuton van hanem párhuzamosan mellette és mindkét vége zárt vagyis zöld sziget magas padkakövel elszintezve….tehát mondhatjuk zárt parkolónak szerintem…
    Kérdésem az hogy eme felállással van e esélyem a birság eltekintésére ha hivatkozok hogy nincs rá jogszabály?
    Amugy az érdekessége a dolognak az hogy ebben a parkoloban kb 8 auto fér el egymásmögött de abbol 5 a forgalommal szembeni irányban parkol….sajnos csak én kaptam cetlit….az első kocsi voltam….mögöttem már senkisem kapott cetlit….lefényképeztem ,és videót is csináltam róla….hátha…..

    Várom válaszukat!
    Tisztelettel:szegál

  35. Pintér Tibor írta:

    Ha baloldalra parkolok, onnan érkezve, nem tudhatom, hogy az utca elején nincsen – e kihelyezve arra az oldalra -megállás, vagy várakozást tiltó tábla!

  36. kata írta:

    Gusztusztustalan rendelet.
    A 8.kerület a legalja.10 perc alatt kerékbilincs volt a kocsimon.
    Iszonyu széles kétirányu utca,záróvonal sehol.
    Egyetlen parkolóhely a baloldalon.
    A másodperc töredéke alatt beálltam.
    Már régen el is felejtettem,de most kaptam a rendőrségtől egy kedves levelet,
    hogy nekik is perkáljak.
    Sehol nem láttam leírva,hogy merre álljon a kocsi orra.
    Hát most kihalgatásra megyek a zsarukhoz.
    Bizonyára kemény bűnöző vagyok.

  37. Bea írta:

    Kérdezném, hol lehet megnézni, hogy van e az esetről kép, vagy vmi, mert egy hónap után kaptam az értesítést és vitatom!?

  38. Akos írta:

    A törvényből egyértelmű, hogy menetiránynak megfelelően a jobb oldalon kell parkolni, hacsak más körülményből le nem vezethető (tv.-ben említett). KÉSZ pont. A magyarázatát nem kell keresni a törvény sorai között. Ez törvény, le van írva. Ha magyarázatot kerestek, akkor azt kell megkeresni, hogy miért ezt írták le és miért nem mást és máshogyan. Nem más pontokra kell hivatkozni, mert a tv. egyértelmű, nem kell további paragrafust, bekezdést és pontokat bújni. (kivéve a kivételek esetét).

    Indokom: Saját tapasztalás útján. Ha egy autó (különösen egy teherautó, amiből nehézkes a kilátás) a bal oldalon parkol, majd újra forgalomba szeretne állni, akkor a tőle átellenesen lévő, távolabbi sávba fog srégen besorolni. Ebben az esetben minden szempontból sokkal nagyobb holttere lesz az autósnak, mintha a menetriány szerinti jobb oldalon parkolt volna. Ha a menetiránynak megfelelően parkolt volna, tulajdonképpen nem is lenne holtere, mert a tükrök és körültekintéssel a számára megfelelő sáv, teljeséggel belátható, míg egy menetiránnyal szemben parkoló autóra ez nem igaz. Egy ilyen idióta teherautós szorított le egyszer és csúsztam bele a parkoló autókba. De szerencsére már csak nagyon alacsony tempóval, mert gyorsan észleltem és fékeztem, így egy autónak sem lett baja. A szabálytalanul parkoló és forgalomba álló teherautósnak a látómezejéből annyira kiestem, hogy egyáltalán nem vett észre és tovább hajtott. Én megálltam a nagy lassítás és a kisebb riadtság hatására. Egy másik autós ment utána a teherautósnak és állította meg.

  39. K. Andrea írta:

    Kedves Attila!
    A minap megbüntettek egy már hasonló helyzetben, mint amit már egy sorstárs itt leírt, csak nem találtam hozzá a válaszát.
    Külvárosi lakóövezetben, kétirányú, szűk mellékutca, ahol csak az egyik oldalon parkolunk, a másik oldalt mindkét irányú forgalom használja. Az utcában, ha sokan parkolnak, megfordulni lehetetlen, hogy a helyes irányban tudjak beállni pl. arra az egy helyre. Ez azt jelenti, hogy minden esetben csak egy irányból hajthatok be az utcába, hogy helyesen tudjak parkolni.
    Ilyen esetben is jogosan büntetnek??

  40. Jozsef Zoltán írta:

    Az úttest ellenkező oldalának igénybe vétele nem Tilos!! Mert minden előzésnél
    Igénybe veszem.
    A menetiránnyal szembeni parkolásnál is be kell tartani az előzésre vonatkozó
    Feltételeket!! Ilyen egyszerűen kell megfogalmazni!!

  41. Budavári László írta:

    Szerintem teljesen értelmetlen ez a vita. Az út jobb oldalán kell parkolni és nem büntetnek meg. Ennyi.