Tolatás egyirányú utcában

A kérdést feltette: Molnár András

Kérdésem a következő lenne:

A garázs, ahol parkolok, egy egyirányú utcára nyílik. A garázsba orral előre parkolok, így a garázsból tolatva kell kiállnom. Ez alap esetben nem jelent gondot, hiszen a garázsból kitolatva balra kitolatok, majd az autó elejével a az egyirányú utca menetirányának megfelelő irányba elindulok és elhagyom az egyirányú utcát. Sajnos, a múlt héten az egyirányú utca jobb oldalára úgy parkolt le egy autó, hogy nem tudtam a fentebb leírt módon kitolatni a garázsból. Mivel az autó tulaját nem ismertem és mennem kellett, azért úgy tolattam ki a garázsból az egyirányú utcára, hogy az autó eleje az egyirányú forgalommal szemben volt, ám a gépjármű haladási iránya megegyezett az utcában megengedett, egyirányú haladás irányával.(Vagyis nem szembe mentem a menetiránnyal, hanem azzal párhuzamosan, igaz tolatva.)

Miután kiálltam a garázsból, az autót leállítottam az utca menet irány szerinti bal oldalára, hogy bezárjam a garázs ajtaját. Ekkor érkezett egy rendőrautó, aki annak ell enére, hogy fentieket elmondtam, illetve annak ellenére, hogy megérkezésekor az autó már leállított motorral állt, feljelentett. Mivel nem haladtam szembe a megengedett forgalommal, sőt az autó állt, abban senki nem tartózkodott a rendőr megérkezése pillanatában, továbbá fentiek alapján más módon nem tudtam volna kiállni a garázsból, Ön szerint lehet értelme fellebbeznem a határozat (közigazgatási bírság a 14§ 1.bek. z.pontja megsértése) ellen.

Pető Attila, a Mosolyzóna oktatója

Sajnálom, hogy így jártál.

Az esetet elolvasva lenne egy kérdésem: Ha a menetiránnyal szemben álltál ki, akkor hogyan akartál tovább indulni? Buta helyzet egyébként, mert ha úgy jössz ki a garázsból, ahogy eddig, és a KRESZ-t szó szerint veszem, akkor sem cselekszel jól, ugyanis: “33.§.(2)Egyirányú forgalmú úton, körforgalmú úton, vasúti átjáróban, autópályán és autóúton – egyirányú forgalmú úton az úttest széléhez, illetőleg a várakozóhelyre történő beálláshoz szükséges hátramenetet kivéve – hátramenetet végezni tilos.”

Ebből az következik, hogy amikor Te kitolatsz, akkor nem várakozóhelyre állsz be, tehát nem szabályos. Elég profán, de ez alapján az udvarodba csak betolatnod szabadna! Egyébiránt az egyirányú utca teljes szélességben menetirány szerinti jobb oldalnak felel meg, és alapelv a közlekedésben, hogy a menetirány a jármű kezelőelemei felé mutat. Tehát ezért nem szabad menetirányban tolatni egy egyirányú úton. A rendőrnek azonban van még egy aduja, hogy megállni csak a menetirány szerinti jobb oldalon lehet. Igaz, olyan egyirányú utcában, ahol legalább 3 sáv van – kb. min. 7 méter széles, ott meglehet állni a bal oldalon is, de a leírásodból azt látom, hogy ennyi hely ott nem áll rendelkezésre. Úgy gondolom nem nagyon érdemes fellebbezned, de amúgy ez egy igazán peches helyzet, és a rendőrök sem voltak túlságosan méltányosak.