Ütközés parkolási manőver közben

A kérdést feltette: csorba endre

Egy kétirányú közlekedésre használt, de útburkolati jelekkel el nem látott helyen (Tesco parkoló) szerettem volna az úttestre merőlegesen beparkolni jobb oldalra – tolatva.
Részletesebben: megálltam, körülnéztem, megkezdtem a tolatást hátra, jobbra, kis ívben. Mivel nem sikerült elsőre, előre mentem kb. 30-40 centit, hogy korrigáljak.
Eközben hátulról jött egy másik autó, aki ki akart kerülni, de az előre irányuló mozgásom miatt majdnem összeütköztünk.
A józan paraszti eszem azt mondja, hogy a nem létező forgalmi sávot elfoglaltam („akadályoztam”) a közlekedést a parkolási manőver közben.
A KRESZ szabályait bújva az a gyanúm, ilyen esetben nincs elsőbbségem befejezni a parkolási manővert, mindenkit el kell engednem, aki körülöttem „közlekedik”.
Kérem szépen nyilvánítson véleményt az ügyben.
Pető Attila, a Mosolyzóna oktatója

Valóban ebben az esetben két szabályt is figyelembe kell venni. Az egyik, hogy hátramenet közben maximálisan alkalmazkodni kell a közlekedésben résztvevők irányában. Azt mondja a KRESZ, hogy nem lehet akadályozni másokat.

Ugyanakkor az első számú alapszabály úgy szól, hogy sohasem szabad veszélyeztetni (balesetet okozni), és indok nélkül akadályozni.
Tehát amikor odaérkezel a parkolóhely elé, és érkezik más mögötted, akkor a tolatást addig nem kezdheted meg, amíg nem érzékeled egyértelműen a másik szándékát. Tehát például,h a ki akar kerülni, tovább akar menni, akkor azt hagynod kell.

Ha viszont megáll, és egyértelmű, hogy a beállásodat így segíti, akkor a bizalmi elv alapján megkezdheted a tolatást.
Amit írtál, hogy a korrigálás miatt előre mentél azt jelenti, ha újból megkezded majd a hátramenetet, újra meg kell győződnöd arról, hogy nem akadályozol mást, és ha szükséges valóban mindenkit el kell engedned, aki körülötted jön.

Tudom, hogy ez időveszteség, meg macerásnak tűnhet, de gondolj arra, ha ebben az esetben baleset történik, akkor a hátramenetet végzőt fogják a fenti indokok alapján hibásnak kihozni.

 

Hozzászólások

  1. Katyi Viktor írta:

    Jó napot kívánok. Nekem is lenne egy kérdésem. Egy forgalma útburkolati jelekkel ellátott út két oldalán van parkoló. A menetirányom szerinti oldalon álltam és tolattam ki jobbra kis ívben. Úgy, hogy a lehető legkevésbé zavarjam a forgalmat azaz az autó lehetőség szerint legkisebb mértékben zavarja a forgalmat. Tolatást befejezve körültekintettem és elindultam volna. De ekkor a szemben lévő parkolóból kitolatott egy autó abba a sávba amelyikben én álltam és nekem tolatott. Kérdésem ilyenkor ki a hibás?? Válaszukat előre is köszönöm!

  2. Hajdu Irén írta:

    Üdvözlöm! Kérdésem a következő lenne: Tesco parkolóban történt egy koccanásos balesetünk. A védett utvonalon közlekedő autót a szabályok szerint elengedtük, ő tovább is haladt. Mi megkezdtük a lassu és figyelmes jobbra , hátra tolatást. Már a menetirány szerinti jobb oldalon állt az autónk amikor váratlanul nekünk ütközött az emlitett autó. A gépkocsivezető elmondása szerint miután elhaladt mögöttünk, jobb oldalon talált egy parkolóhelyet, hirtelen fékezett és hátramenetbe kapcsolt, mivel tulszaladt a kiszemelt parkolóhelyen .Ekkor ütközött nekünk. A hivatalos verzió szerint mi vagyunk a hibásak amit nagyon nehezen tudunk elfogadni. Várom szives válaszát a tisztánlátás érdekében.

  3. Madács emil írta:

    Üdvözlöm olyan kérdésel fordulok önhöz hogy egy lakotelepi parkoloban haladtam kb 35-40km/ orával az út test mindkét oldalán parkoló autók vannak. Nagyábol az út test kőzepén haladtam mert jobb oldalon keresztezödés következet amire jobbkéz szabály vonatkozik.Valamint közeledtem ahhoz az útszakaszhoz, ahol jobb oldalon a járdasziget mentén gépkocsik parkoltak melyek elkerülése szükséges .A másik fél a baloldali parkolóból egyenes irányba kitolatott egyáltalán nem óvatos tempóban. A kitolató gépkocsi mindkét oldalán parkoltak autók így a soförnek nyilvánvalóan kilátását akadályozta a két mellette álló jármű teljes lassúsággal kellet volna kitolatnia.Mivelmár féktávolságon belül történt a másik fél kitolatása ezért autóm bal első részével meglöktem a tolató jármű bal hátulját mely ütközés követően az megpördült és nekicsapódott egy ott parkoló másik járműnek. Véleményem szerint a másik fél volt a hibás azon okból, hogy nem körültekintő módon kapcsolódott be a forgalomba.Az adott úttestre nincs felezővonal felfestve haladásom elején teljes jobbratrtással közleketem, de a keresztezödéshez közeledve behuzotam középre a jobbkéz szabály illetve a jobb oldalon parkoló jármüvek miatt. A hejszinre kiérkező rendörség azt álapitota meg hogy én vagyok a vétkes ezvolna a kérdésem hogy miért is?

  4. Zsanett Ladinszki írta:

    Forgalomra merőleges parkolóból álltam ki balra hátra tolattam. Mikor elkezdtem nem volt senki az úton. Mikor már majdnem előre indultam,hozzàkoccantam egy autóhoz. Az én vonóhorgom az ő rendszàmànàl volt,tehàt màr egy forgalmi sávban voktunk. Egyértelműen én vagyok a hibás? El kell ismernem?

  5. Eszter írta:

    Bolti előtti keskeny parkoló, párhuzamos a közútra, próbálok megfordulni Yban, a kocsi eleje félig lelóg a közútra. Tolatásba kapcsolok, latom, hogy balról érkezik egy autó. Tükör, mögöttem 3 ember, figyelek, hogy ne menjek nekik. Mire 90fokos szöget bezárva beleütközök az előzőleg balról érkező és orral mögém parkoló autóba. A hölgy, hogy ő azt hitte, hogy elmegyek. Mire én, hogy nem gondoltam, hogy így begurul mögém, úgy, hogy az autóból semmi nem látszott a másik autóból.
    Ki a hibás? A két autó között nem volt 15cm, a mienkének semmi baja, az övé összekoszolódott…

  6. Pető Attila írta:

    Valóban a KRESZ a hátramenetet végző felelősségét erősíti azzal a mondattal, hogy tilos tolatás közben akadályozni a forgalomban résztvevő járműveket.
    A többi cikkben is olvasható, hogy ebből nem lehet jól kijönni. Még így sem, hogy a másik tudatában volt annak mit csinál.
    Ugyanakkor azt azért nem tudom elképzelni, hogy valaki kiprovokál egy olyan esetet, amikor a saját járműve is megsérül…

  7. Pető Attila írta:

    Azt nem állítottam, hogy a másik jármű nem követett el hibákat, illetve szabálytalanságot. A kanyarodás íve, a jobbkéz szabály és a többi jogos érvként felhozható.
    De mindezek nem mentesítik a hátramenetet végzőt az alól hogy nem akadályozhat másokat tolatás közben. Azt sem, aki szabálytalan.
    Ezért írtam, hogy jól ebből nem lehet kijönni.